„Az igazi szeretet nem más,

mint ellenállhatatlan vágy segíteni a másikat,

hogy az lehessen, aki.”

 

Kalapács Szilvia Nalini 

Lélekjel tolmács

Ajándékká tenni minden tapasztalatot és felfejteni az Önvalónkhoz vezető Szent Zarándoklat útját, földi Létben Égi Lényként, megosztani Önmagunk…

Vagyok aki vagyok, végtelen formában. Időnként itt-ott megnyilvánulok valamelyikben.

Folyamatosan emlékezem, hogy létre jöjjön; ” ami bent, úgy kint”.

MesterNőmtől több mint 10 éve kapott Nevem jelentése, az első Lótusz, mely hűen tükrözi az Életutat, melyen születésemtől járok…  Az Emberi folyamat csodás szimbóluma… E Szent növény a mocsárból táplálkozik, az mégsem érinti. Mélyen elmerül benne, majd folytonos újjászületésében csodás virágba borul…

Tapasztalataimból néhány...

 A 20-as éveimben az Önmagam megismerése vált fontossá, így kaptam az élettől helyzeteket, kapcsolatokat, könyveket, tanfolyamokat, iskolákat, munkahelyeket, melyek ennek az útnak a rejtelmeibe vezettek.. 

  Az alkotást és a kommunikációt csodásan ötvözte  számomra a 30  éven át  művelt fodrász szakma, ahol sok embert megismerhettem, gyarapítva a tudásom. Felvállalva az élet útmutatását, az alkotás maradt, más-más formában. Kedvenceim a rajzolás, kézműveskedés, versírás, olvasás és szinte bármi, ami lelkesedéssel tölt el, visszavezet Önmagamhoz, teljesebbé teszi az életem. Vagyis minden, amit magamhoz vonzok. 

Az „utazás” során megismerhettem az univerzális energia egyik formáját, a Reikit, az Angyal kommunikáció alapjait, a Transzcendentális Meditációt, a Merkaba meditációt. Ezek a technikák, alkalmazásuk kezdetétől fogva felgyorsították valós lényem megismerésének folyamatát. 

 A Down-Alapítványnál eltöltött 5 év, ahol a gondozási és foglalkoztatási munkakör segítségével az értelmileg, fizikailag korlátozott és Down szindrómával élők között megtapasztalhattam a feltétel nélküli szeretet felemelő pillanatait és bepillantást nyertem árnyékos oldalaimba. 

A felhalmozott információk elrendezéséhez a Mantra Alternatív Természettudományi Szabadegyetemen eltöltött 3 év segített hozzá. 2010 óta szenvedélyesen használom a Számmisztikát magam és mások számára. 2016-ban a Tantra tanulmányaimban eltöltött 3 év után sikeres vizsgát tettem, Intimitás segítőként. 2020-ban elvégeztem az 1 éves továbbképzést is. 

Természetesen a tanulás  folytatódik, jelenleg is egy csodás MesterNő kíséretében fejlődhetek. 

 Bizalom

Mire épülhet?

Kipróbált eszközök

Több mint 30 éve járok az önismeret útján, színes a palettám, folyamatosan képzem Magam…

Tantrikus szemlélet

11. éve Tantra gyakorló vagyok, ami alatt gyökerestül változott meg az Életem, ahogy haladok az eredetem felé…

Ember szeretet

Mélyen elkötelezett vagyok abban amit csinálok, szenvedélyem a mindent ajándékká formálás és ember szeretetem mélyen gyökerezik Bennem…

„Amikor azt mondod egy nőnek vagy egy férfinak: „Szeretlek”, egyszerűen azt mondod, hogy: „A tested nem téveszthet meg. Látlak. A tested megöregedhet, de én látlak testetlen valódban. Látom legbensőbb magodat, a magot, amely isteni.”
Osho